művészeti iskola

Idén harmadszor látogattak el hozzánk a Miskolci Egyetem szociál geológiát tanuló hallgatói Molnár Judit egyetemi docens vezetésével. Alapvetően a sárospataki civil lét helyzetéről, szépségeiről és nehézségeiről tájékoztattuk a hallgatókat.

Szót ejtettünk a pár éve nálunk járt egyetemi csoport munkáját dícsérő, jelenleg a patakinfo.hu honlapon megtalálható, sokak által kitöltött kérdőívről, az abban rögzített és feldolgozott válaszokról, amelyek értékelése folyamatosan történik.

A képen (balról jobbra) Zygmund Rys - Krosnoi Önkormányzat Kluturális osztályának vezetője

Csetneki Zsuzsa - Art Ért AMI igazgatója

Csetneki József - ART ÉRT AMI igazgató-helyettese

Ewa Starowlejska - a krosnoi Szpetnar Szakmunkásképző Iskola igazgatója

Vadim Vozdvizhensky - a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumának tanára

Waclaw Turek - a Krosni Fotóklub tiszetelebteli elnöke.

Vendégeinkkel iskoláink együttműködési lehetőségeiről egyeztettünk a Lengyel-Magyar Barátság Napján.

Elindultak a heti szakmai foglalkozások Edelényben is. A foglalkozásokat Haraszti Judit tanárnő vezeti. A foglalkozásokon feldolgozásra kerül a projekt címében jelzett gondolat.

A TRIOLA Művészeti Iskola csepregi telephelyén lévő kézműves csoportban elindultak a délutáni szakmai találkozók foglalkozásai. Hetyésy Katalin tanárnő vezetésével a legkülönfélébb hagyományos és modern kézműves technikák kerülnek feldolgozásra. A foglalkozások az iskola külön, e célra berendezett termében kerülnek megrendezésre.

A projekt menedzsmentje ezen a héten több egyeztetést tartott a projekt átütemezésével kapcsolatban, mivel kiderült, hogy a pályázat kezelő szerv csak késedelmesen tudja kiállítani a támogatói okiratot, ez pedig azt eredményezi, hogy az előleg is későbbi időpontban hívható le, ez pedig a projekt finanszírozását akadályozza.
Ennek megfelelően a menedzsment a szakmai vezetővel együtt a projekt feladatainak időzítését átdolgozta, valamint a pénzügyi ütemezést az előleg tavasz végére megérkezésének időpontjához igazították.

Az ART ÉRT Alapfokú Művészeti Iskola edelényi telephelyén valamint a Triola Alapfokú Művészeti Iskola csepregi telephelyén egyaránt elindultak a heti szakmai találkozók és a tagozatokhoz illeszkedő tantárgyi fejlesztések. Mindkét helyszínen mind a két típusú foglalkozást ugyanaz a tanár tartja. Edelényben Haraszti Judit foglalkozik a dráma tagozatos gyerekekkel, Csepregen pedig Hetyésy Katalin foglalkozik a kézműves gyerekekkel.

Következő alkalommal, március 29-én, pénteken, 18.00 órakor találkozunk a Patak csoport művésztelepén, a PADISZ házban (Kazinczy út).

Kiállítás nyílt a Refi Lépcsőház Galériájában az iskolába járó képzőművészetis növendékeink munkáiból. Bodnár Luca fotói, Tamás Janka és Nagy János Sebestyén alkotásai kerültek a falakra.
"A grafika és festészet alapjai tantárgy célja a képi világ, a képi kifejezés különféle módjainak megismertetése. A fantázia kibontakoztatása, a valósággal való összekapcsolása. Változatos felfedező és alkotó folyamatokon keresztül hozzásegíteni a tanulókat az önálló, kreatív tevékenységekhez.

Weöres Sándor: Nől a dér, álom jár

Nől a dér, álom jár,
hó kering az ág közt.
Karácsonynak ünnepe
lépeget a fák közt.

Én is, ládd, én is, ládd,
hóban lépegetnék,
ha a jeges táj fölött
karácsony lehetnék.

Hó fölött, ég alatt
nagy könyvből dalolnék
fehér ingben, mezítláb,
ha karácsony volnék.

Viasz-szín, kén-sárga
mennybolt alatt járnék,
körülvenne kék-eres
halvány téli árnyék.

Kis ágat öntöznék
fönn a messzi Holdban.
Fagyott cinkék helyébe
lefeküdnék holtan.

December. Az év utolsó hónapja. Amennyire hideggel és köddel érkezett, annyi várakozás, készülődés is van benne, amely mindezt ellensúlyozza bennünk, a jó kis meleg műteremben. Nem könnyű 4 tanórát végig dolgozni, most azonban ez sem volt akadály. Betegség is tizedeli most a „kiscsoportot”, azonban a Mikulás-hangulatban észre sem vettük, mennyire leszállt az idő.

Oldalak

Feliratkozás RSS - művészeti iskola csatornájára