Szellem és Anyag

A Krosnói élmények úgy látszik nagyon gazdagra sikeredtek, hiszen a közösségi oldalakon a résztvevők gyakran tesznek fel még most is képeket az eseményekről.

Örülünk, hogy ilyen mély élményeket hagyott a program és reméljük a Keszthelyi tábor is ilyen jól sikerül majd.

Június 12 és 16 között tanulóink Krosnóban voltak személyes találkozón. Az ottani képzőművészeti (plasztikai) középiskola diákjaival találkoztak már pénteken este. Meghallgatták az igazgató úr előadását az intézményről. A mi igazgatónk pedig a lengyel gyerekeknek mesélt művészeti iskolánkról.

Másnap és vasárnap a helyi fesztivál forgatagában vettünk részt, ahol újfent találkoztunk a testvériskola diákjaival.

Június 8-án, hétfőn szülői értekezletet tartott a projekt a bevont gyerekek szüleinek a Sajóbábonyi iskolában. A közelgő Krosnói kiránduláson túl szó esett a Júliusban esedékes Keszthelyi nyári táborról is. A szülők kitöltötték a megfelelő nyilatkozatokat, majd tanácsokat kaptak arra vonatkozóan, milyen módon készítsék fel gyermekeiket a nagy utakra. Az úti okmányok utolsó ellenőrzésére is sor került.

Gyermeknapi programot szervezett a projekt és a Sajóbábonyi Iskola közösen. A gyermeknapon játszóház, sorversenyek, kulturális program várta a gyerekeket.

Pünkösd hétfőn újra kirándultak a gyerekek. Sárospatakra utaztak, ahol először megtekintették a Rákóczi vár kiállításait, majd részt vettek a Botkői csata megelevenítésében, a Vízikapunál.

A program nagyszerű élményeket hozott. A várban és a csata megtekintésekor is olyan időutazásban vehettünk részt, mely nem mindennapos diákjaink életében.

A programok élményeihez hozzájárult a kiváló napsütéses időjárás is.

 

Tegnap az érzékenyítő tréning harmadik alkalmán vehettek részt tanulóink. A tréning során most olyan szituációs játékokat játszottak a gyerekek, amikor a közösségi színtereken előforduló, előítéletességet megjelenítő szófordulatok, gesztikulációk hatására az adott közösség tényként kezel egy-egy hangadó téves megítélést valakiről.

A menedzsment tájékoztatása szerint rövidesen újabb kifizetési kérelem benyújtására kerül sor. Ennek időszerűségét erősíti az a tény, hogy alig több, mint egy hónap múlva Lengyelországba utazunk, ott pedig jelentkezik majd jelentős költség.

Tanulóink újabb két kulturális eseményen vettek részt. Pácinban a Mágochy kastélyban vettek részt egy részletes idegenvezetéssel tarkított múzeumlátogatáson. Később átmentünk Karosba, a Honfoglaláskori Látogatóközpontba, ahol a kiállítások megtekintése után szabadtűzön készült egytálétel és helyben sütött kenyér várta a kirándulókat.

Varga Ágnes tanárnő vezetésével készülnek a gyerekek a Csontváry festmény új technikával való elkészítésére. Jelenleg kis méretekben folyik a gyakorlatozás, de már a mozaikok kiosztását kitalálták, így minden alkotó csoport a maga által választott részletet festheti meg.

Úgy tervezi a csapat, hogy a kép május végére elkészül az eredetileg tervezett nagy méretben.

Ismét egy jó kirándulónap kerekedett a tegnapi napból a projektben résztvevők számára. Először a Miskolci Nemzeti Színházba mentünk, ahol a Robin Hood című előadást tekintettük meg. Ezután elmentünk a Lézerpont Látványtárba, ahol mindhárom kiállítást megnéztük.

Bár esős időnk volt, élményekkel gazdagon térünk haza!

Oldalak

Feliratkozás RSS - Szellem és Anyag csatornájára