Szellem és Anyag

Március 26-án projektbe bevont diákjaink a Miskolci Vadasparkba mentek. A teljes parkot bejárták, s nagyon sok helyen lehetőség nyílt az állatok simogatására. Volt olyan állomás is, ahol a gondozók adtak részletes tájékoztatást, valamint az egyik madár állomásnál egy etetést is megnézhettünk.

Gazdag élményekkel, egy jó kirándulással a hátunk mögött tértünk haza!

Ma délután újabb előadás zajlott a Sajóbábonyi iskolában. Az előadás a határon túli magyarok történetéről, jelenlegi életükről, helyzetükről szólt. Az előadó beszélt azokról a történelmi fordulópontokról, amikor honfitársaink tömegei kerültek a határ túloldalára, de arról is, hogy milyen események hatására indultak be nagy emigrációs hullámok, melyek szintén megtizedelték e hont.

A Krosnói testvériskola vezetése e-mailen értekezett az Art Ért AMI és Óvoda vezetésével és végül konkrétan 2015. június 12 és június 16 között várnak minket a személyes találkozóra. Azért ez az időpontot javasolják, mert ekkor van a város főterén egy nagyszerű három napos fesztivál, amin ráadásul az ő diákjaik is részt vesznek művészeti tevékenységükkel.

Tehát 2015. június 12-én utazunk!

Gyöngyösi Ágnes tanárnő részvételével folytatódnak a nyelvi fejlesztési találkozók. A tanárnő a legutóbbi órákon teszteket hozott, melyek kapcsolódtak a „nagy kép” projekthez. Az angol nyelvű gyakorlás továbbra is játékos keretek között folyik, kifejezetten érzékeltetve az iskolán túli jelleget.

Tegnap ismét részt vettek a projektbe bevont tanulók egy tréningen. Ez a januárban elkezdett érzékenyítő tréning második alkalma volt.

A két moderátor újabb szituációs gyakorlatokkal igyekezett hatást elérni, szemléletet fejleszteni az elfogadás szellemében.

Január 29-én a Miskolci Hermann Ottó Múzeumban voltak tanulóink. Egyszerre két kulturális eseményen is részt vettek a gyerekek. Egyrészt megnézték a Pannon-tenger kiállítást a Görgey utcában, valamint a Papszer utcai kiállítást.

Tegnap volt az első alkalma annak a négy részes érzékenyítő tréning sorozatnak, melyet a projektben részt vevő tanulóink számára tart a Független Pedagógiai Intézet két szakértő munkatársa.

A tréning célja, hogy fejlessze a helyes önkép kialakítását, az egymás elfogadására való fogékonyságot, határozott, ugyanakkor befogadó kommunikációs gyakorlatokat alakítson ki tanulóinkban.

Ma délután újabb előadás zajlott a Sajóbábonyi iskolában a projekt keretein belül. A társadalmi egyenlőség fontosságáról szóló előadás kiemelte a probléma jelentőségét. Történelmi távlatokban világította meg, hogy milyen egyenlőtlenségek, milyen társadalmi fejlődési problémákhoz vezettek. Ezekből sajnos mára sem tanult az emberiség, s jelenleg is a világ nagy részén egyenlőtlenségek vannak ember és ember között.

Ma délután egy Európai Unióval és a közösségi intézményrendszerrel kapcsolatos előadás zajlott Sajóbábonyban, melyen a projektbe bevont gyerekeken kívül más diáktársaik és a tanárok egy része is részt vett.

A menedzsment az új év beköszöntével egyeztette a projekt hátralévő feladatait, különös tekintettel a közelgő érzékenyítő tréning első alkalmára, mellyel kapcsolatban egyeztettek is a Sajóbábonyi iskolavezetéssel.

Az érzékenyítő tréning alkalmain túl ebben az évben indulnak a kulturális kirándulások, valamint döntő szakaszába ér az óriáskép készítése. Ebben az évben megyünk el Lengyelországba, a Krosnói testvériskola diákjaihoz személyes találkozóra, valamint nyári táborozásra a Balatonhoz.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Szellem és Anyag csatornájára