Az első félév után

Az első félév után

Ha úgy vesszük, a vállalásunkat az első pillanatban túlléptük. A projektbe maximum 120 gyereket terveztünk. Ahogy a partner intézményekkel egyeztettük a programot, az együttműködési megállapodások előkészítésének időszakában, kimondatlanul is megerősödött bennünk, elhatározássá formálódott a szándék, és a felismerés, hogy több gyereket is elbír a program.

 

 Ezzel összefüggésben – így félidőben – megállapíthatjuk, hogy jól gondoltuk. Talán az őszi határjárások alakalmával volt csak itt-ott szűk a szekér!
A közös programunk intézményekhez, tanárokhoz, gyerekekhez, településekhez kötődik. Magyarországon, az országnak ebben a mostoha sarkában zajlik mindez, a mostanában annyit szidott EU-ból érkező támogatás jóvoltából. Sokan drukkolnak nekünk, és vannak, akik mintha ellenünk akarnának játszani. Azt gondolom, ez így életszerű, mert hát filozófiailag is alátámasztható, kipróbált tétel, hogy a jó önmagában nem értelmezhető, csak ha mellette áll a rossz. Nincs fehér fekete nélkül, szép rút nélkül. Elfogadásunk és értékeink kijelölik számunkra utunkat, amely itt most együtt fut kis ideig. Meggyőződésem, hogy jó helyen vagyunk, jót teszünk, világítani tudunk az átadott tudással, amelyhez pedagógusként komoly érdekeink kötnek bennünket.
A megtartott foglalkozásokat szívesen látogatják a hozzánk szegődött növendékek. Megtisztelő számunkra (akik indítottuk és visszük a programot), hogy a partner intézmények és települések befogadtak bennünket. – Mi is így terveztük…
Hogyan lehetne értékelni azt a vállalást, amelyet óvónőként, tanárként nap mint nap teszünk, ha magunk is azt az üresfejű szófacsarást vallanánk, amely körülvesz bennünket, gondolkodó és cselekvő embereket minden nap, és amelyet egyszerűen és összefoglaló fogalomként „válság”-nak neveznek. Azt gondolom, nagyon kevesen értik – ha szétnéznek maguk körül és magukban –, hogy valójában hogyan is kellene értelmezniük ezt, hiszen mint a levegő, úgy vesz bennünket körül, és mint a szmog, úgy fojtogat bennünket a „válság”.
Vizsgáljuk meg, és tartsuk szem előtt konkrétan a programba foglalt közös értékeinket, és vonjuk ki magunkat negatív hatásai alól szellemünkben!
„A válság rendkívüli helyzet, amelyben a régi szabályok már nem, az újak még nem, vagy nem kielégítően működnek. A válság új helyzetet teremt, hatékony, gyors reagálást igényel, de más módon, mint korábban. Éppen ez utóbbi jellemvonásban találjuk meg a pozitív hatást, hiszen a válság elindíthat egy fejlődési szakaszt, egy megújulást az életünkben.
A kínai nyelvben a válság szó írott formája két másik szó képének összegzéséből alakult ki. E két szó a veszély és a lehetőség. Nehéz lenne érzékletesebb példát találnunk arra, hogy demonstráljuk: a válság még nem a vég, de a változások, hibák és/vagy a szerencsétlen körülmények eredőjéből fakadó kockázatos kihívás.
A válság definíciója nem egységes, számos értelmezése létezik. Nézzünk ezek közül néhány példát:
• válság elsősorban és döntően az előre nem, vagy alig látható, erős külső hatások, illetve az ezekre adott (vagy nem adott), nem megfelelő válasz miatt következik be,
• a válság akkor következik be, amikor a várakozásaink – amelyek különböző tervekben fogalmazódtak meg – és a környezet realitásai között komoly, súlyos különbségek, feszültségek tapasztalhatók,
• A válság a környezet hirtelen és kedvezőtlen változása következtében alakulhat ki, de csak rossz vagy késői reagálás eredményeként.”
Mi reagáltunk bizonyos csapdahelyzeteinkre. Reagáltunk a program tartalmával, amely komoly szabadság (egyelőre) az iskola kezében, hiszen a „hogyan” mellett a „mit” is mi találtuk ki. Ennek minősége már reagálás. A magunk módján, de reagálás.
Képviselhető és megvédhető érv az érték, amely a tudásban, ezen belül e régi dolgokban rejlő és a modern dolgokban létezők megtudásában egyaránt jelen van. Ezt a két tudást helyeztük egymás mellé a helytörténet, hagyományőrző kézművesség és a kortárs képzőművészet egymás mellé rendelésével. Azt se felejtsük el, hogy a jól előkészített tudást szivacsként magukba szívó gyerekeink között van szerencsénk ezt megtenni. Mindezt számukra és számunkra is önként vállalt módon. Ez nagyon fontos körülmény!
Azt mondtam, hogy válságban határozottan reagálni, komoly erő. Nézzük tovább a MI viszonyunkat a válsághoz – csak a programunkon belül!
Megmutattuk tanulóinknak szakavatott segítőkkel, hogy milyen az a hely, ahol élnek, azaz mi veszi azt körül. – A szerencséseknek módjuk van egész életükben foglalkozni azzal a kérdéssel, hogy mi az a hely, amelyet a világban elfoglalhatnak (hogy valahol otthon legyenek). Tudunk előre mutatni úgy, hogy bízhassunk abban, hogy lesz gyerek köröttünk, aki ezt megérzi. Aztán tudunk visszafelé mutatni úgy, hogy közösen érthessük, hogyan kerültünk ide, éppen ide. Ezt értenünk kell! Hisszük, hogy a programunk segít ebben.
A játék közbeni tanulásra egy egész evolúció fel tudott épülni. (Talán ezért szeretünk játszani?) A mi kis vetélkedőinkben a vidámság és gondoskodás olyan keveréke, elegye jött létre, amelyben a tudás ráragad mindenkire. És a tudásvágy is! Ezt értenünk kell! Hisszük, hogy a programunk segít ebben.
A kimozdulás, az elmozdulás elérhetővé tesz számunkra egy másik nézőpontot. Sokszor a kimozdulás, elmozdulás iránya és tartalma már elég ahhoz, hogy másképp értékeljük gondjainkat és elérhető megoldásainkat. A budapesti és miskolci kirándulások céljai is ehhez a tételhez igazodva, igazítva kerültek kiválasztásra. Szándékunk szerint népünk népi története és a Szent korona meglátogatása – ha kimondjuk, ha nem – összeillő, egymásból és egymásba fakadó elemek voltak itt! Szerettük! Ezt értenünk kell! Hisszük, hogy a programunk segít ebben.
A táborban készült jurtát, nemezeket és festményeket magunkkal vittük Budapestre, egy nem állami, nem egyházi, nem önkormányzati iskolákat, óvodákat bemutató, közel 60 intézményt felvonultató programra. Úgy érzetük magunkat ott, mint az első fecskék! Bátorság kell ehhez – első fecskének lenni – hiszen megszokott helyre visszatérni, amikor senki nincs ott közülünk még akkor is bátor tett, ha tudjuk, hogy jönnek utánunk a többiek, hiszen a tavasz erről szól. Tavasz pedig mindig jön a télre, és ez lehet annak az önvédő rendszernek az alapja, amelybe szeretnénk beavatni gyerekeinket, ha odakint hidegen fújnak a szelek… Ezt értenünk kell! Hisszük, hogy a programunk segít ebben.
Ez a program alkalmas erre. Szeretnénk, ha a második félév és a zárás is beigazolná azokat a terveket, amelyek alapjáról és alaposságáról (is) szerettem volna hozzáférhetővé tenni elemeket. Az első félévünket sikeresen teljesítettnek értékelem. Mindnyájatok munkáját tisztelettel köszönöm. Itt kell elmondanom, mennyire örömteljes élmény, hogy az előzőekben körülírt munka során új kapcsolatok jöhettek létre közöttünk.
Nézzünk meg, elevenítsünk fel együtt néhány élményt az első félévből!
Csetneki József