Első - és eddig legsikeresebb - alapítványi bálunk

Az ART ÉRT 2004-ben indult útjára. Az óvodánkat 2014-ben nyitottuk meg az azt megálmodó óvónénik, szülők lelkes kezdeményezésére. Valóban más módon üzemel egy óvoda, mint a művészeti iskolánk. Évente ötszáz gyereket tanítunk a képzőművészet és a színművészet rejtelmeire, heti négy órában, a megye több, mint tíz településén Sárospataktól Lakig. Az ő szüleikkel sokkal közvetettebb az iskola kapcsolata, mint ugye az ovis szülőkkel, akik nap, mint nap hozzák viszik gyerekeiket az óvodába, óvodából. És hát meg kell mondani, sokkal közvetlenebb hozzánk minden lehetséges viszonyulásuk. Ide értve a napi kapcsolatban megjelenni képes finom részleteket: - "Ma jó kedve volt a kicsinek, jól evett, aludt. - Ma nyűgös volt reggel, de megjött a legjobb barátja és aztán együtt játszottak és minden kisimult."  Szóval ez a közös gondoskodásban gyökerező közös gondolkodás szülte e kis "zenés összejövetel" - voltaképpen "bál" - gondolatát is.

A szülőkkel töltött percek mindnyájunk számára nagyon fontosak. Egyik apukánk meg is fogalmazza, hogy ő maga a bálon nem is vendégnek, hanem inkább házigazdának érzi, tekinti magát. Ugyan alapítványi bálon voltunk, támogatni valót sem kell sokáig keresnünk (mostani alkalommal a játszóudvarra gyűjtöttünk), mégsem a pénzről szólt ez az este. Messze nem! Egy közösség definiálásának egyik legalapvetőbb ismérve a közös cél, célok. Úgy gondoltuk, ez valóban működő eleme a mi szülői, pedagógusi közösségünknek, amely egy gyermekközösséget vesz körül.

Nagyon komoly köszönet illeti óvónőinket, dajkáinkat, sőt családjaikat is, akik vállukra vették a közös kezdeményezést. Mintaértékű, ahogy a kezdeményezést felismerve meg is valósították elképzelésüket. Az alapítvány és az intézmény vezetése felől nézve erre, el lehet mondani, hogy minden fenntartó és vezető ilyen munkatársakat szeretne maga körül tudni.

Köszönettel tartozunk mindenkinek, aki elfogadta a meghívásunkat és velünk töltötte ezt a vidám estét, éjszakát munkatárainkkal, a szülőkkel, barátainkkal és az ő barátaikkal, akik már a mi barátaink is...

Köszönet a Bodrog Néptáncegyüttesnek, Gulyás László vándormuzsikusnak, minden vállalkozónak, akik a tombolát felajánlásukkal támogatták. Külön köszönet a SINGER Rendezvényháznak, amely a helyet biztosította számunkra.

Az ART ÉRT Műhely mottója egy "korszerűtlen" intézmény megteremtését tűzte ki céljául. Továbbra is ezen fáradozunk:

"Korunk legjobb személyiségei állandóan sötét, nyomott hangulatban vannak, nyomasztja őket a lelkükben zajló színlelés és nyíltság közötti küzdelem, nem bíznak önmagukban, nyugtalanok, így aztán nem lehetnek mások útmutatói, egyszersmind szigorú nevelői. ... milyen jó volna, ha nevelőnek igazi filozófust találnék, aki korunk általános fogyatékosságai fölé képes emelkedni, és ismét megtanítani rá, hogy a gondolkodásban és az életben egyaránt egyszerűek és becsületesek, vagyis korszerűtlenek legyünk, a szó legmélyebb értelmében."

(Friedrich Nietzsche)

Képek: