Második ablak - Csetneki József kiállítása

MÁSODIK ABLAK – Csetneki József kiállítása
(Art Ért Galéria, Sárospatak, 2010. június 7.)

Született Miskolcon. Sárospatakon, a Comenius Tanítóképző Főiskolán, majd az egri Eszter-házy Károly Tanárképző Főiskola rajz szakán végezte tanulmányait, s hogy a családjával 1994 óta él az 1531-ben alapított Református Kollégium történelmi levegőjű városában. 2000-ben művészbarátaival megalapította a Sárospataki Nyári Képzőművészeti Szabadiskolát, amelynek az óta is szervezője és vezetője. 2004-ben létrehozta az ART ÉRT Művészeti Alapítványt és az ART ÉRT Művészeti Iskolát. 2005-ben pedig csatlakozott ahhoz a Patak Csoporthoz, amelynek több tagja is tanít (vagy tanított) az említett szabadiskolán. Csetneki József tehát képzőművész és tanár. Képzőművészként leginkább festészettel és számítógépes grafikával, s nem mellesleg, urambocsá versénekléssel, sőt lovas hagyományőrzéssel is foglalkozik. Következésképp igencsak jó viszonyban áll a kultúrtörténeti beágyazottságú és az állandóan szaporodni vágyó múzsák nevezett és nevezetlen alakjaival.
S történetesen éppen a Zempléni Múzsa folyóirat 2009/2. számában, egy megkapóan lírai dolgozat keretei között, vagyis a költői monológ műfajának már-már tépelődően filozofikus, árnyalatosan szép nyelvezetén keresztül próbál párbeszédet folytatni Sárával, az úgynevezett Második ablaknak nevezett képsorozatának főszereplőjével, azaz múzsájával, aki valószínűleg sokkal inkább egy alkotás-lélektani fikció, egy előidézhető hangulati kivetítés, mint valós alak. Vagy ki tudja? Talán mindkettő! Erre később még visszatérünk. Mindenesetre a szövegből kitetszik, hogy a művész sóvárogva keresi a kapcsolatot saját teremtményével, aki termé-szetesen néma, tehát válaszai csakis démiurgoszának fantáziája által kelnek életre, csakis az ő gondolatai, érzései és szelleme által feltételeződnek, csakis az ő fejében születnek meg, csakis az ő személyiségén keresztül kontextualizálódnak. A festő alkotómódszere ezek szerint meg-lehetősen klasszikusnak mondható. Szavakban fohászkodik a megtisztító, elindító pillanatért – „ha le tudnám hunyni a szemem, úgy, hogy ne a ravasz vágy és a semmirevaló lökdösődés pacsmagolja össze elektronvillanásnyi idő alatt a szemhéjamat és az agyam, tudnék egy mély levegőt venni, és a mellemen ülő lidércek talán megrémülnének: nincs több táplálékuk” –, ugyanakkor technikai és vizuális eszköztára egyszerre modernnek, sőt a modern posztjának is nevezhető.
A Wikipédia –szabad internetes enciklopédia szerint: a múzsák a görög mitológiában a míto-szok megtestesítői, a költészet a zene, a tánc és a tudományok istennői, az emlékezés és az improvizáció ihletői. Pauszaniasz (Kr. u. 115-180) görög történetíró és földrajztudós nézete szerint a múzsáknak két generációja létezett: az első generáció Uranosz és Gaia gyermekeiként, a második generáció Zeusz és Mnémoszüné lányaiként került a köztudatba. Eredetileg három múzsa volt: Aoidé a „dal” és az „éneklés”, Meleté a „gyakorlás” és Mnémé az „emlékezés” istennője. Nevük a költői gyakorlat három alapfeltételére utal. Hésziodosz már kilenc múzsáról ír, akiket név szerint is megnevez. Legfőbb feladatuk, hogy megénekeljék az istenek és titánok harcait, valamint enyhítsék az emberek gondjait-bajait a zene, a tánc és a költemények révén. A múzsák alakjaihoz csak a késő hellenikus kortól kötődnek azok az állandósult feladatkörök, amelyek patrónusaiként ma is ismerjük őket: Kalliopé: az epikus költészet, a filozófia és a tudományok, Terpszikoré: a tánc, Thaleia (Thália): a komédia, a színház, Melpomené: a tragédia , a dráma és a gyászének, Polühümnia: a himnikus költészet, Euterpé: a lírai verselés és a zene, Erató: a szerelmi költészet és a dalok, Kleio: a történetírás, Uránia: a csillagászat és az asztrológia múzsája. Platón tisztelete és elismerése jeléül a leszboszi költőnőt, Szapphót nevezte a „tizedik múzsának”.
De ha már itt tartunk, felmerülhet bennünk a kérdés, a szó, a dallam és a mozgás kultúrája mellett, vajon miért nincs a képzőművészetnek múzsája? Vagy mégis lenne? Netán Narcissus lett volna az, aki a mitológiai hagyomány szerint a víz tükrében megpillantott arcképébe sze-retett bele? Vagy Ferenczy István nyomán szaladjunk vissza az időben, aki A Szép Mestersé-gek kezdete (vagy másképp) a Pásztorlányka című klasszicista márványszobrában foglalta össze nézeteit a művészet, szorosabban a rajz vagy ábrázoló művészet megszületésével és kialakulásával kapcsolatban. Erről tanúskodik az a levél, amelyet 1820 decemberében öccsé-nek írt, s ebben a következőképpen vázolta a történetet, azaz a mű témáját: "egy pásztorleány, midőn a szeretője el akarván utazni, az árnyékját a homokba bekarczolta, hogy e szerint a szeretojének ábrázatja örökös emlékezetben nála maradna".
A szorosabban vett képzőművészet, azaz a festőművészet talán első igazi felmagasztalóját azonban Leonardóban találjuk meg, aki a festészetet mindenképpen a költészet elé helyezte a rangsorban. A Tudomány és művészet című írásában így fogalmaz ezzel kapcsolatban: „Ha-sonlíthatatlanul gazdagabb variációi vannak a festészetnek, mint a költészetnek, mert végtelen sok dolgot tud megcsinálni a festő, amit szavakkal nem lehet elmondani, mivel nincsenek megfelelő kifejezések hozzájuk. Hát nem látod, hogy micsoda bőséggel csapong a festő, ha pokolbéli állatokat vagy ördögöket akar ábrázolni?” A reneszánsz mester a szemet dicséri. Miért? Mert a szem a lélek tükre, a test ablaka (!), „amelyen keresztül kitekint útjára, és élvezi a világ szépségeit. A lélek így éri be az emberi test börtönével, szem nélkül gyötrelmére szol-gálna. Az ő segítségével találta meg a tüzet, mely által a szem visszaszerzi azt, amitől a sötét-ség előbb megfosztotta”.
Csetneki József tehát az itt kiállított talán egyik legjelentősebb ciklusának, sőt az egész tárla-tának nem véletlenül adta, adhatta a Második ablak összefoglaló nevet. Mert mi is történik itt az ő egyik legfontosabb metódusa szerint? Először digitális fényképezőgépe, netán valamely talált kép segítségével a látott és rögzített valóság alapján egy úgynevezett számítógépes, azaz manipulált, vagyis egy elidegenített festményt, monitorképet hoz létre. Ez az „első ablak” (!), amelyet azután valamilyen hordozóanyagra nyomtatva kézműves jellegű gesztusaival és szer-kezetesen csontvázszerű jelképeivel személyes lélekképpé alakít át – így ez lesz a „második ablak”, amely mintegy „megfejeli”, bensővé átalakítja, szenvedélyesen (s olykor angyali mó-don) individualizálja, bekebelezi az elsőt. Minden más egyéb mozzanat csak részletkérdés…
Ilyen részletkérdés például Csetneki József viszonya patakos képzőművész barátai (például Aknay János, fe Lugossy László, Gubis Mihály, Somogyi György és Puha Ferenc) alkotásai-hoz, szemléletmódjaihoz és tematikáihoz, amelyekre most nincs módunk kitérni, bár tudjuk, ezek a feltárt összefüggések sok mindent világosabbá tennének, hovatovább megmagyarázná-nak más műveivel, például a Madár tamga vagy a Kilenc évszak sorozatával kapcsolatban… 
Mindeközben a második ablakban az elképzelt Sára (el)készül, elbújik, elmúlik, vagy éppen fürdeni megy…

Képek: