SAJTÓKÖZLEMÉNY - Tehetség és Identitás

Határjárással majd ezt követően tematikus táborral intenzív szakaszába lépett az Art Ért Alapfokú Művészetoktatási Intézmény által elnyert TÁMOP pályázat megvalósítása. A nevelési–oktatási intézmények tanórai, tanórán kívüli és szabadidős tevékenységét támogató projekt négy település, Boldogkőváralja, Pácin, Sárospatak és Taktaharkány települések partnerintézményeivel együtt zajlik.Az Art Ért Alapfokú Művészetoktatási Intézmény által benyújtott és támogatást nyert pályázat 3 tanórán kívüli foglalkozási tematikára épül. A „Hétköznap képzőművészet”, a „Hagyományőrzés és kézművesség”, valamint a „Helytörténet” is beindultak havi szakkör és tehetséggondozás formájában. A helytörténeti tematika keretében az óvodás és általános iskolás csoportok határjáráson ismerkedtek meg lakó környezetük természeti értékeivel.

A programban résztvevő gyerekek két tematikus táborban vesznek részt ősszel és tavasszal. Az őszi tábor helyszíne Vilyvitány volt, ahol 5 nap alatt a hagyomány és kézművesség illetve a képzőművészet tematikája volt a meghatározó, de szerepelt a programban a témához kapcsolódó előadás és filmvetítés is.

A programban folyó képzőművészeti oktatás a művészi kommunikáció megjelenítési módjait ismerteti meg a tanulókkal. A kézműves, helytörténeti foglalkozások döntő részben az adott település kultúrtörténetéhez kapcsolódó, azt feldolgozó és megjelenítő foglalkozásokat, vetélkedőket foglalnak magukba.

A projekt tevékenységeinek fontos eleme a módszertani, valamint a dokumentumfilm elkészítése, mely jelentős multiplikáló hatással bír.

A sárospataki Art Ért Alapfokú Művészetoktatási Intézmény az Új Széchényi Terv TÁMOP-3.2.11/10-1-2010-0223 azonosító számú pályázatán a „Tehetség és Identitás” című programjával 44.200.200 Ft-ot nyert. A pályázat támogatási aránya 100 %.

A projekt tervezett befejezési dátuma 2012.július 31.