Személyes találkozó Csepregen

2014. november 20-22 között az Edelényi drámás csoport Csepregre utazott személyes találkozóra. Tekintettel arra, hogy november 21-én pénteken a csepregi iskola által rendezett Nemzetiségi Napon a csoport fellélpett, ezért útjukat (hogy kipihenten érkezzenek a fellépésre) három naposra terveztük. Az oda utazás napján a Budai Várat látogatták meg tanulóink, valamint a szombathelyi szálláshely környékén tettek egy sétát. 21-én délelőtt a Kőszegi Jurisics Várban vettek részt egy tárlatvezetésen, majd a kőszegi ebéd után átmentek Csepregre. Délután a nemzetiségi nap keretében fellépett az edelényi csoport egy olyan műsorral, melyben autentikus roma zenei és tánc elemek, mozgásmotívumok jelentek meg. Ezt követően egy előadást hallgattak meg a helyi iskola történetéről, valamint a TRIOLA helyi csoportjainak mindennapjairól szóló előadást, valamint megismerkedtek az intézménnyel. Este egy megvendégelésben volt részük és közös beszélgetéssel zárult a nap. Másnap a korai ébredést követően haza indultak.

Képek: