"Egy kiállítás képei" :-)

Egy festő kiállítása hagyományos helyzet hagyománytisztelő, időtálló értékrendű helyeken.  A zenészek koncerteken mutatkoznak be, a festők kiállításokon. – Hacsak nem állítják ki a festőt éppen úgy, mint Sárospatakon tették ezt e szakma „hozzáértő” vezetői, a szó hagyományos értelmében kiállított művészeinek egyetértésével (értsd: akiknek a műveit valamiért ki lehet ma állítani Sárospatakon).

Tanulók és pedagógusok képzése, táborok és eszközbeszerzés valósult meg az ART ÉRT Alapfokú Művészeti Iskolában és Óvodában

Befejeződött a 39.966.030 Ft-os uniós támogatással az ART ÉRT Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda "Út és esély" elnevezésű projektje, melynek keretében a programban résztvevő tanulók és pedagógusok képzésére, valamint taneszközök, sportszerek, oktatási eszközök, digitális tananyagok beszerzésére nyílt lehetőség.

A tőle megszokott szókimondással és építő kritikával indította a tanévet Dr. Vekerdy Tamás pszichológus, a wmn.hu főszerkesztőjének, D. Tóth Krisztának adott interjújában. Ezt a beszélgetést eddig csaknem 130 ezren (!) olvastátok el, és a mai napig sokan megosztják, idézik a közösségi médiában. Nem csoda, az ismert pszichológus szakember nagyon sok fontos és megszívlelendő mondatot mondott ki – mindenféle finomkodás nélkül – a szorongó iskolásokról, a gyerekeket megbetegítő iskolarendszerről, a felesleges házi feladatról, a szülői szeretetről és cinkosságról. A beszélgetés inspirálta a wmn.hu oldalán rendszeresen publikáló Szalánczi Kriszta klinikai szakpszichológust is, aki kiválasztotta Vekerdy tanúr úr hét fontos üzenetét, és kiegészítette őket minden iskolás gyereket nevelő szülő okulására. Szalánczi Kriszta írása

16 óra előtt is elhozhatják gyerekeiket az iskolából a művészeti iskola foglalkozásaira. A KLIK levele letölthető és az általános iskola igazgatójának átadható, bár ezt ők is megkapták.

Szeptember 28-án, délután két órára gyűltek össze az iskola tanárai, diákjai és Sajóbábony vezetői a művészeti iskola diákjai által készített 4 x 4 méteres óriáskép avatására, az Iskola téren. 

A nemzetközi testvériskola projektünkben született, 4 x 4 méteres, sajóbábonyi diákjaink által készített ponyvakép kerül avatásra 2015. szeptember 28-án, hétfőn, 14.00 órakor Sajóbábonyban, az Iskola téren.

A munkát Varga Ágnes tanárnő tervezte, koordinálta. Bízunk benne, hogy a gyerekek és tanáruk maradandót alkottak iskolájuk, Sajóbábony és önmaguk számára. A kép a napokban kerül kihelyezesére dr Szilva István polgármester úr segítségével az iskolával szemben álló épület falára.

A művészeti iskola sajóbábonyi telehelyén tanuló diákjaink munkáiból készült óriáskép kerül ki - a tervek szerint - szeptember végén az iskolával szemben álló ház falára. Az ötlet, a koncepció és a szakmai felügyelet Varga Ágnes kollégánk munkája volt.

Tisztelt Szülők!

A legtöbb iskola örömmel működik együtt a művészeti iskolákkal. Ennek támogatására tesszük most közzé a művészeti iskola hivatalos kikérőjét, azzal a céllal, hogy segítsük a szülők és az iskolák együttműködését.

Kinyomtatás után, aláírva bevihetik gyermekük iskolájába ezzel segítve azt, hogy gyermekük eljuthasson délutáni, művészeti iskolás órájára.

A kikérő letölthető itt:

 

Oldalak